Emlékezzünk Tiboldi Istvánra

Az Erdélyi Unitárius Egyház egyik meghatározó, színes és sokoldalú személyisége volt Tiboldi István. Székelyszentmiklóson született 1793-ban, majd – 26 éves korától kezdve – 25 éven át iskolamesterként működött az akkor egyik egyik legnagyobb lélekszámú unitárius településen, a Nyárád-mentén levő Szentgericén.

Nemcsak a faluban, hanem a környéken is sokan ismerték, becsülték. Szervezői, szónoki és költői képességei révén kiemelkedett az átlagos vidéki értelmiség köreiből. Többek között Jakab Elek, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a jeles történész köszönhette neki a tudás mezején való útnak indítást. “Bejárta gyalog, egy pálcával, kék zsebkendőjében pár fejérneműjével… – írja róla a jeles tanítvány – sorban az egész Székelyföldet; a nép egyszerű hajléka s a nemesség palotái nyitva voltak a tisztelt és országszerte elismert híres néptanító előtt.”

Ma már nem tudjuk, hogy milyen okból, talán éppen a Bacchus Szent Gerlicei Útazása című hosszúra sikeredett bordala miatt kellett a Nyárád-mentéről távoznia. Haláláig (1880) a szülőfaluja szomszédságában levő Nagykedén élt. Kis- és Nagykede közös iskolájában még 39 éven át tanította a helyi gyermekeket.

Költői munkássága is jelentős, de jórészt feldolgozatlan. Fennmaradtak töredékes prózai írásai és prédikációrészletei. Latinul és cigányul is kiválóan verselt. Részt vett Kriza János népköltészeti gyűjtőmunkájában, amely Vadrózsák címen jelent meg. Munkáiból 1988-ban adott ki egy nagyobb válogatást Adomák és tanítómesék címmel a Kriterion Könyvkiadó. Elkészült ugyan egy második kötet, amelyet azonban ezidáig nem sikerült megjelentetni. Legutóbb (2005) Balázs Sándor szentgericei lelkész adta ki magánkiadásban a Bacchus-t.

Simó Márton

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük